Az angol fordító előszava

Elvont formája ellenére ez a szutta érzelmi tárggyal foglalkozik: az érzelmek forrásával, a (meditációs) gyakorlat során felmerülő érzelmek használatával, és annak az embernek az ideális érzelmi állapotával, aki beteljesítette az ösvényt, és kész mások tanítására. A beszéd főleg egy általános félreértést cáfol: azt, hogy az attól való aggodalom, hogy az ember nem éri el a célját, a gyakorlás akadálya, és azt, hogy ennek ellenszere bármiféle cél képzetéről való lemondás.

Valójában az aggodalomnak—nevezetesen a „lemondás aggodalmának’’—fontos szerepe van a gyakorlásban: túllépni azon az aggodalmon, ami a még át nem élt érzéki örömök elvesztéséből, vagy a múltban már átélt, de már nem létező érzéki örömökből erednek. A lemondás aggodalma folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy az érzéki örömök hiánya nem fontos dolog. A lemondás aggodalma pedig nem azáltal haladható meg, hogy elhagyjuk a cél bármiféle képzetét, hanem az által, hogy követjük az ösvényt, és megvalósítjuk azt az örömöt, ami a cél elérésével jár.

Ez a beszéd további félreértést is cáfol: nevezetesen, hogy a gyakorlás célja az egykedvűség. Valójában a lemondás egykedvűségének megvan a maga szerepe a gyakorlás ösvényének követése során: ez biztosítja, hogy a gyakorló elengedje a lemondás örömét. Ezután ezt is meghaladjuk a „nem-munkálkodás” (atammajata) állapotában, amiben nincs célirányos tett, még az egykedvűségre való törekvés sem.

Így hallottam. Egy alkalommal a Magasztos Szávatthíban tartózkodott a Dzséta ligetben, Anáthapindika kertjében. Ott ő így szólt a szerzetesekhez:

—Szerzetesek!

—Igen, Urunk!—válaszolták a szerzetesek. Erre a Magasztos így szólt:

—Szerzetesek! A hat érzék-tartomány vizsgálatára foglak tanítani benneteket. Jól figyeljetek, beszélni fogok!

—Igen, Urunk!—válaszolták a szerzetesek. A Magasztos így folytatta:

—Hat belső érzék-tartomány ismeretes. Hat külső érzék-tartomány ismeretes. A tudatosság hat osztálya ismeretes. A érintkezés (érzékelés) hat osztálya ismeretes. Az elme tizennyolc vizsgálódása ismeretes. Harminchat állapot ismeretes, amihez a lények kötődnek. Az egyiktől függve, a másikat elengedve. Három (tanítványok felé irányuló) viszonyulás van, amit a kiválók gyakorolnak, aminek a gyakorlása által alkalmassá válnak egy csoport oktatására. A mester-oktatók közül is, az engedelmesek tanítóit mondják felülmúlhatatlan tanítónak. Ez a hat érzék-tartomány vizsgálatának összegzése.

A hat belső érzék-tartomány

„Hat belső érzék-tartomány ismeretes”—így mondtam. És mit értettem ez alatt? A szemet (-tartományát), a fület (…), az orrot (…), a nyelvet(…), a testet (…) és az elmét (…). „Hat belső érzék-tartomány ismeretes”—így mondtam. És ezt értettem alatta.

A hat külső érzék-tartomány

„Hat külső érzék-tartomány ismeretes”—így mondtam. És mit értettem ez alatt? A forma-tartományát, a hang-tartományát, a szag-tartományát, az íz-tartományát, az érintés-tartományát, és a gondolat-tartományát. „Hat külső érzék-tartomány ismeretes”—így mondtam. És ezt értettem alatta.

A tudatosság hat osztálya

„A tudatosság hat osztálya ismeretes”—így mondtam. És mit értettem ez alatt? A szem-tudatosságot, a fül-tudatosságot, az orr tudatosságot, a nyelv-tudatosságot, a test-tudatosságot és az elme tudatosságot. „A tudatosság hat osztálya ismeretes”—így mondtam. És ezt értettem alatta.

Az érintkezés (érzékelés) hat osztálya

„Az érintkezés (érzékelés) hat osztálya ismeretes.”—így mondtam. És mit értettem ez alatt? A látást, a hallást, a szaglást, az ízlelést, a tapintást, a gondolkodást. „Az érintkezés (érzékelés) hat osztálya ismeretes”—így mondtam. És ezt értettem alatta.

Az elme tizennyolc vizsgálódása

„Az elme tizennyolc vizsgálódása ismeretes”—így mondtam. És mit értettem alatta? A szemmel egy formát látva, az ember úgy vizsgálja a formát, hogy az a boldogságának támaszául szolgálhat, vagy az ember úgy vizsgálja a formát, hogy az a boldogtalanságának támaszául szolgálhat, vagy az ember úgy vizsgálja a formát, hogy az az egykedvűségének támaszául szolgálhat. A fülével egy hangot hallva (…). Orrával egy szagot érezve (…). Nyelvével egy ízt érezve (…). Testével egy tapintást érezve (…). Elméjével egy gondolatot felismerve, az ember úgy vizsgálja a gondolatot, hogy az a boldogságának támaszául szolgálhat, vagy az ember úgy vizsgálja a gondolatot, hogy az a boldogtalanságának támaszául szolgálhat, vagy az ember úgy vizsgálja a gondolatot, hogy az az egykedvűségének támaszául szolgálhat. „Az elme tizennyolc vizsgálódása ismeretes”—így mondtam. És ezt értettem alatta.

A lények kötődésének harminchat állapota

„Harminchat állapot ismeretes, amihez a lények kötődnek”—így mondtam. És mit értettem alatta? A hatféle világi örömöt és a lemondás hatféle örömét, a hatféle világi aggodalmat és a lemondás hatféle aggodalmát, a hatféle világi egykedvűséget, és a lemondás hatféle egykedvűségét.

A hatféle világi öröm

És mi a hatféle világi öröm? Az az öröm, ami akkor kél fel, amikor az ember nyereségként tekint a szemével érzékelt formákra,—amelyek kellemesek, megnyerők, bájosak, kedvesek és világiasan csábítóak—, vagy amikor az ember (emlékezetében) nyereségként idézi fel a múltbéli formákat, miután azok már eltűntek, megszűntek, és megváltoztak: ezt hívják világi örömnek. (Ugyanígy a hangokkal, szagokkal, ízekkel, test–érzetekkel és a gondolatokkal.)

A lemondás hatféle öröme

És mi a lemondás hatféle öröme? Az az öröm, ami akkor kél fel, amikor—megtapasztalva (azoknak) a formáknak az állandótlanságát, változékonyságát, elhalványulását és megszűntét—az ember tisztán annak látja (azokat) a formákat, legyenek bár a múltban vagy a jelenben, amik valójában, azaz állandótlannak, nem kielégítőnek, változásnak kitettnek: ezt hívják a lemondás örömének. (Ugyanígy a hangokkal, szagokkal, ízekkel, test–érzetekkel és a gondolatokkal.)

A hatféle világi aggodalom

És mi a hatféle világi aggodalom? Az az aggodalom, ami akkor kél fel, amikor az ember nem tekint nyereségként a szemével érzékelt formákra—amelyek kellemesek, megnyerők, bájosak, kedvesek és világiasan csábítóak—, vagy amikor az ember (emlékezetében) nem nyereségként idézi fel a múltbéli formákat, miután azok már eltűntek, megszűntek, és megváltoztak. Ezt hívják világi aggodalomnak (Ugyanígy a hangokkal, szagokkal, ízekkel, test–érzetekkel és a gondolatokkal.)

A lemondás hatféle aggodalma

És mi a lemondás hatféle aggodalma? Az az aggodalom, ami sóvárgásból ered, ami abban az emberben kél fel, aki telve van sóvárgással a felülmúlhatatlan megszabadulás iránt, amikor—megtapasztalva (azoknak) a formáknak az állandótlanságát, változékonyságát, elhalványulását és megszűntét—tisztán annak látja (azokat) a formákat, legyenek bár a múltban vagy a jelenben, amik valójában, azaz állandótlannak, nem kielégítőnek, változásnak kitettnek, és ez a sóvárgás tölti el: ’Ó, mikor fogok belépni és ott időzni abban a dimenzióban, ahova a kiválóak azonnal belépnek és ott időznek?’ Ezt hívják a lemondás aggodalmának. (Ugyanígy a hangokkal, szagokkal, ízekkel, test–érzetekkel és a gondolatokkal.)

A hatféle világi egykedvűség

És mi a hatféle világi egykedvűség? Az az egykedvűség, ami akkor kél fel, amikor egy tudatlan, megtévesztett ember—egy középszerű, tanulatlan ember, akinek nincs uralma a korlátai, a tetteinek eredményei felett és aki érzéketlen a veszélyekre. —lát egy formát a szemével. Ez az egykedvűség nem haladja meg a formát, és ezért hívják világi egykedvűségnek. (Ugyanígy a hangokkal, szagokkal, ízekkel, test–érzetekkel és a gondolatokkal.)

A lemondás hatféle egykedvűsége

És mi a lemondás hatféle egykedvűsége? Az az egykedvűség, ami akkor kél fel, amikor—megtapasztalva (azoknak) a formáknak az állandótlanságát, változékonyságát, elhalványulását és megszűntét—az ember tisztán annak látja (azokat) a formákat, legyenek bár a múltban vagy a jelenben, amik valójában, azaz állandótlannak, nem kielégítőnek, változásnak kitettnek: ez az egykedvűség meghaladja a formát, és ezért hívják a lemondás egykedvűségének. (Ugyanígy a hangokkal, szagokkal, ízekkel, test–érzetekkel és a gondolatokkal.)

„Harminchat állapot ismeretes, amihez a lények kötődnek”—így mondtam. És ezt értettem alatta.

Függőség, elengedés

„Az egyiktől függve, a másikat elengedve”—így mondtam. És mit értettem alatta?

A lemondás hatféle örömétől függve, azokban bízva, engedd el és haladd meg a hatféle világi örömöt. Ilyen a (világi örömök) elengedése, meghaladása. A lemondás hatféle aggodalmától függve, azokban bízva, engedd el és haladd meg a hatféle világi aggodalmat. Ilyen a (világi aggodalmak) elengedése, meghaladása. A lemondás hatféle egykedvűségétől függve, azokban bízva, engedd el és haladd meg a hatféle világi egykedvűséget. Ilyen a (világi egykedvűségek) elengedése, meghaladása. A lemondás hatféle örömétől függve, azokban bízva, engedd el és haladd meg a lemondás hatféle aggodalmát. Ilyen a (lemondás aggodalmainak) elengedése, meghaladása. A lemondás hatféle egykedvűségétől függve, azokban bízva, engedd el és haladd meg a lemondás hatféle örömét. Ilyen a (lemondás örömeinek) elengedése, meghaladása.

Van olyan egykedvűség, ami a sokszerűségből ered, a sokszerűségtől függ, és van olyan egykedvűség, ami az egyhegyűségből (egy-szerűségből) ered, és az egyhegyűségtől függ.

És melyik az az egykedvűség, ami a sokszerűségből ered, a sokszerűségtől függ? Az az egykedvűség ami a formákkal, hangokkal…, szagokkal…, ízekkel…, tapintásérzetekkel [és a gondolatokkal] áll kapcsolatban. Ez az egykedvűség a sokszerűségből ered, a sokszerűségtől függ.

És melyik az az egykedvűség, ami az egyhegyűségből ered, az egyhegyűségtől függ? Az az egykedvűség, ami a végtelen tér, a végtelen tudat dimenziójától, a semmi(ség)től, a sem érzékelés, sem nem–érzékelés dimenziójától függ. Ez az egykedvűség az egyhegyűségből ered, az egyhegyűségtől függ.

Az egyhegyűségből eredő, az egyhegyűségtől függő egykedvűségtől függve, abban bízva engedd el, haladd meg a sokszerűségből eredő egykedvűséget. Ilyen a (sokszerűség egykedvűségének) elengedése, meghaladása.

A nem-munkálkodástól függve, abban bízva, engedd el és haladd meg az egyhegyűségből eredő, az egyhegyűségtől függő egykedvűséget. Ilyen az (egyhegyűség egykedvűségének) elengedése, meghaladása.

„Az egyiktől függve, a másikat elengedve”—így mondtam. És ezt értettem alatta.

A három viszonyulás

„Három (tanítványok felé irányuló) viszonyulás van, amit a kiválóak gyakorolnak, aminek a gyakorlása által alkalmassá válnak egy csoport oktatására”—így mondtam. És mit értettem alatta?

Van, amikor a Tanító—rokonszenvből, a (tanítványok) érdekében—tanítja a Dhammát a tanítványoknak: ’Ezt a ti érdeketekből, a ti boldogulásotokra (mondom).’ De a tanítványai nem figyelnek, fülük botját sem mozdítják, tudatukat nem teszik alkalmassá a felismerésre. Elfordulnak, (figyelmük) elkalandozik a Tanító mondanivalójáról. Ebben az esetben a Tathágata nem elégedett, nem is fogékony az elégedettségre, de mégis háborítatlan, éber és figyelmes marad. Ez az első viszonyulás, amit a kiválóak gyakorolnak, aminek gyakorlása által alkalmassá válnak egy csoport oktatására.

Továbbá, van, amikor a Tanító—rokonszenvből, a (tanítványok) érdekében—tanítja a Dhammát a tanítványoknak: ’Ezt a ti érdeketekből, a ti boldogulásotokra (mondom).’ De a tanítványai közül néhányan nem figyelnek, fülük botját sem mozdítják, tudatukat nem teszik alkalmassá a felismerésre. Elfordulnak, (figyelmük) elkalandozik a Tanító mondanivalójáról. De tanítványai közül néhányan figyelnek, hegyezik a fülüket, és tudatukat alkalmassá teszik a felismerésre. Nem fordulnak el, (figyelmük) nem kalandozik el a Tanító mondanivalójáról. Ebben az esetben a Tathágata nem elégedett, nem is fogékony az elégedettségre, ugyanakkor nem elégedetlen, és nem is fogékony az elégedetlenségre. Az elégedettségtől és az elégedetlenségtől egyaránt mentesen, nyugodt, éber és figyelmes marad. Ez a második viszonyulás (…)

Továbbá, van, amikor a Tanító—rokonszenvből, a (tanítványok) érdekében—tanítja a Dhammát a tanítványoknak: ’Ezt a ti érdeketekből, a ti boldogulásotokra (mondom).’ A tanítványai figyelnek, hegyezik a fülüket, és tudatukat alkalmassá teszik a felismerésre. Nem fordulnak el, (figyelmük) nem kalandozik el a Tanító mondanivalójáról. Ebben az esetben a Tathágata elégedett, és fogékony az elégedettségre, de mégis háborítatlan, éber és figyelmes marad. Ez az harmadik viszonyulás, amit a kiválóak gyakorolnak, aminek gyakorlása által alkalmassá válnak egy csoport oktatására.

„Három (tanítványok felé irányuló) viszonyulás van, amit a kiválóak gyakorolnak, aminek a gyakorlása által alkalmassá válnak egy csoport oktatására”—így mondtam. És ezt értettem alatta.

Az engedelmesség

„A mester-oktatók közül ő az engedelmes emberek felülmúlhatatlan tanítója’’—így mondtam. És mit értettem alatta?

Az elefántidomár által irányított elefánt engedelmes lesz, csak egy irányba megy: keletre, nyugatra, északra vagy délre. A lóidomár által irányított ló engedelmes lesz, csak egy irányba megy: keletre, nyugatra, északra vagy délre. Az ököridomár által irányított ökör engedelmes lesz, csak egy irányba megy: keletre, nyugatra, északra vagy délre.

De a Tathágata—a kiváló, a valóban önmaga által felébredett—által irányított ember engedelmes lesz, mind a nyolc irányba kiterjed.

Formával rendelkezőként tekint a formákra, ez az első irány.

Nem észlelve a belső formákat, a külső formákra tekint. Ez a második irány.

Csak a szépre törekszik. Ez a harmadik irány.

Teljesen meghaladva a (fizikai) formák érzékelését, az ellenállás észlelésének eltűntével, és nem törődve a különbözőség észlelésével, ’végtelen teret’ észlel, a végtelen tér dimenziójába lép és ott időzik. Ez a negyedik irány.

Teljesen meghaladva a végtelen tér dimenzióját, ’végtelen tudatosságot észlel, a végtelen tudatosság dimenziójába lép és ott időzik. Ez az ötödik irány.

Teljesen meghaladva a végtelen tudatosság dimenzióját, ’nincs semmi’—ezt érzékeli, a semmi dimenziójába lép és ott időzik. Ez a hatodik irány.

Teljesen meghaladva a semmi dimenzióját, a sem érzékelés, sem nem–érzékelés dimenziójába lép és ott időzik. Ez a hetedik irány.

Teljesen meghaladva a sem–érzékelés-sem nem–érzékelés birodalmát, az észlelés és érzés megszűnésébe lép és ott (marad) időzik. Ez a nyolcadik irány.

A Tathágata—a kiváló, a valóban önmaga által felébredett—által irányított ember engedelmes lesz, és mind a nyolc irányba kiterjed.

„A mester-oktatók közül is, az engedelmesek tanítóit mondja (a Tathágata) felülmúlhatatlan tanítónak”—így mondtam. És ezt értettem alatta.

Így szólt a Magasztos. A szerzetesek elégedettek voltak, örültek a Magasztos szavainak.