Hallottam, hogy egy alkalommal a Tiszteletreméltó Ánanda Kószambiban, Ghószita parkjában tartózkodott. Ekkor egy bizonyos apáca így szólt egy emberéhez:

—Eredj, jó emberem, Ánanda úrhoz! A nevemben hajtsd a fejed lábaihoz, és mondd neki: ’Tiszteletreméltó Uram, ennek az apácának, akit így és így hívnak, fájdalmai vannak, erősen beteg. Ez az apáca tisztelettel hajtja fejét Ánanda úr lábához és kéri őt: Jó volna, ha Ánanda úr eljönne az apácák szállására, és együttérzésből meglátogatná az apácát.’

—Igenis, Hölgyem—válaszolt az ember, majd a Tiszteletreméltó Ánandához érve, érkezéskor meghajolt, leült egyik oldalára. Amint ott ült, ezt mondta a Tiszteletreméltó Ánandának:

—Tiszteletreméltó Uram, ennek az apácának, akit így és így hívnak, fájdalmai vannak, erősen beteg. Ez az apáca tisztelettel hajtja fejét Ánanda úr lábához és kéri őt:Jó volna, ha Ánanda úr eljönne az apácák szállására, és együttérzésből meglátogatná őt.

A Tiszteletreméltó Ánanda hallgatással fejezte ki beleegyezését.

Majd korán reggel felvette köntösét, és a szilkéjét és felső köpenyét fogván elindult az apácák szállására. Az apáca már messziről észrevette a Tiszteletreméltó Ánandát közeledni. Látván őt, lefeküdt az ágyra, betakarta fejét.

Mikor a Tiszteletreméltó Ánanda odaért az apácához, érkezéskor leült a neki előkészített helyre. Amint ott üldögélt, ezt mondta az apácának:

—Ez a test, nővér, étel által jön létre. És mégis, az ételre támaszkodva kell az ételt elhagyni.
Ez a test, nővér, sóvárgás által jön létre. És mégis, a sóvárgásra támaszkodva kell a sóvárgást elhagyni. Ez a test, nővér, önteltség által jön létre. És mégis, az önteltségre támaszkodva kell az önteltséget elhagyni. Ez a test, nővér, szeretkezés által jön létre. A szeretkezés az, amit el kell hagyni. Buddha a szeretkezés elhagyásáról szólva mondja, hogy az nem más, mint a híd elvágása.

„Ez a test, nővér, étel által jön létre. És mégis, az ételre támaszkodva kell az ételt elhagyni.” Ezt mondtam. És mire vonatkoztatva mondtam ezt? Van olyan eset, nővér, amikor egy szerzetes alaposan átgondoltan eszik—nem szórakozásból, nem megmámorosodva, nem falánkságból, nem a szépségért—hanem egyszerűen ennek a testnek a túléléséért és folytonosságáért, a szenvedésének végéért, támogatva a szent életet {ezt gondolván}: „Ezzel lerombolom a régi {éhség} érzéseket és nem idézek elő új érzéseket {a túlzott evésből} Fenntartom magam, kifogástalanul és kényelmesen élve.” Majd később lemond az ételről, az ételre támaszkodva. „Ez a test, nővér, étel által jön létre. És mégis az ételre támaszkodva kell az ételt elhagyni.” Ezt mondtam, és erre vonatkoztatva mondtam ezt.

„Ez a test, nővér, sóvárgás által jön létre. És mégis, a sóvárgásra támaszkodva kell a sóvárgást elhagyni.” Ezt mondtam. És mire vonatkoztatva mondtam ezt? Van olyan eset, nővér, amikor egy szerzetes ezt hallja: „A szerzetes, akit így és így hívnak, mondják, túljutva az elmebéli szennyeződéseken, belépett és ott időzött az éberség és belátás általi megszabadulás szennyeződés-mentes állapotában, amelyet önmaga ismert fel és valósított meg az itt–és-mostban.” Ekkor felmerül benne a gondolat: „Remélem, hogy én is—túljutva az elmebéli szennyeződéseken—belépek majd és ott időzöm az éberség és belátás általi megszabadulás szennyeződés-mentes állapotában, amelyet önmagam ismertem fel és valósítottam meg az itt–és-mostban.” Majd később elhagyja a sóvárgást, a sóvárgásra támaszkodva. „Ez a test sóvárgás által jön létre. És mégis a sóvárgásra támaszkodva kell a sóvárgást elhagyni.” Ezt mondtam, és erre vonatkoztatva mondtam ez.

„Ez a test önteltség által jön létre. És mégis, az önteltségre támaszkodva kell az önteltséget elhagyni.” Ezt mondtam. És mire vonatkoztatva mondtam ezt? Van olyan eset, nővér, amikor egy szerzetes ezt hallja: „A szerzetes, akit így és így hívnak, mondják, túljutva az elmebéli szennyeződéseken, belépett és ott időzött az éberség és belátás általi megszabadulás szennyeződés-mentes állapotában, amelyet önmaga ismert fel és valósított meg az itt–és-mostban.” Ekkor felmerül benne a gondolat: „A szerzetes, akit így és így hívnak, mondják, túljutva az elmebéli szennyeződéseken, belépett és ott időzött az éberség és belátás általi megszabadulás szennyeződés-mentes állapotában, amelyet önmaga ismert fel és valósított meg az itt–és-mostban. Akkor miért nem én?” Majd később elhagyja az önteltséget, az önteltségre támaszkodva. „Ez a test önteltség által jön létre. És mégis, az önteltségre támaszkodva kell az önteltséget elhagyni.” Ezt mondtam, és erre vonatkoztatva mondtam ezt.

„Ez a test szeretkezés által jön létre. A szeretkezés az, amit el kell hagyni. Buddha a szeretkezés elhagyásáról szólva mondja, hogy az nem más, mint a híd elvágása.”

Ekkor az apáca—felkelve az ágyából, elrendezve a felső köntösét egyik válla fölött és fejét a Tiszteletreméltó Ánanda lábaihoz hajtva—ezt mondta:

—Kihágást követtem el, tiszteletreméltó uram. Olyan bolond módon, olyan zavaros fejjel, olyan tudatlanul cselekedtem. Uram, Ánanda, kérem, fogadja kihágásom, mint olyan, beismerését, és egyúttal azt is, hogy megtartóztatom magam a jövőben.

—Igen, nővér, kihágást követtél el, olyan bolond módon, olyan zavaros fejjel, olyan tudatlanul cselekedtél. De mert kihágásodat, mint olyat, belátod, és jóváteszed a Tannak megfelelően, elfogadjuk beismerésed. Ez jelenti a fejlődést a Tanban és Fegyelemben, amikor belátván egy kihágást, mint olyat, valaki jóváteszi azt a Tannak megfelelően és gyakorolja a megtartóztatást a jövőben.

Ez volt, amit a Tiszteletreméltó Ánanda mondott. Az apáca megelégedve örvendezett a Tiszteletreméltó Ánanda szavainak.