Szávatthiban, egy dévata megállt a Magasztos közelében, és egy verssel szólította meg:

Az erdőben élnek,
csendesen, nőtlenül,
naponta csak egyszer esznek:
hogyhogy mégis boldogok?
mitől olyan békés az arcuk?

(a Buddha válasza)
Ami elmúlt: azon nem siránkoznak,
és nem sóvárognak azután, ami még jön.
Ami éppen most van: abból élnek,
így boldogok,
így békés az arcuk.
A sóvárgástól a jövőért, a siránkozástól a múltért,
a bolondok elszáradnak,
mint a frissen vágott nád,
éppen úgy.